Ha valaki - akár szurkolóként, akár riporterként, tudósítóként, újságíróként - megért már néhány évet, évtizedet a magyar sportban, akkor egy Grosics Gyula formátumú egyéniség elhunytakor már rengeteg emlék tódul az agyába!
Tekintettel arra, hogy a Kádár korszak időszakában - részben ebben nőtt fel -e sorok írója is - az Aranycsapat korszakát inkább az elhallgatás, mint a jogos dicsekvés, a nagy sikerek felelevenítése jellemezte, így egy futball iránt rajongó kisgyermek akkoriban keveset hallhatott a régi nagyokról.
Olyan kiskamasz lehettem, amikor nagypapámtól megkaptam Grosics Gyula: Így láttam a kapuból című könyvét, amely számomra rövid időn belül alapmű lett. Bár a történetek leírásának hangvétele az akkoriban megkövetelt szocialista stílusú volt - '56 például a könyvben persze ellenforradalomnak van írva, lévén 1964-ban jelent meg - mégis az olvasó betekintést kaphatott a legendás "Fekete párduc" pályafutásáról, teljes valódiságában persze annak kezdeteiről. Néhány akkoriban politikailag tabunak számító téma persze nem- vagy csak alaposan eltorzítva jelenhetett meg ebben a Grosics feljegyzései, emlékei alapján, Maros László által papírra vetett kiadványban, mégis ennek többszöri elovasása során tudatosult bennem először, mekkora sportember, sőt EMBER is volt az olimpiai bajnok, vb második kapuvédő!
Késöbb aztán, a hetvenes-nyolcvanas években a Volán SC elnökeként is tevékenykedett, Neki is köszönhető például, hogy elindulhatott egy azóta sok sikert elérő klub működése , hiszen az ALBA Volán SC a Bp. Volán Székesfehérvárra költöztetésével jött létre.
Aztán a rendszerváltozás éveivel kezdődően egyre több titokra derült fény Grosics Gyulával kapcsolatban is, akkor tudhattuk meg, hogy az 1954-es vb "kudarc" után a politika tiltotta a játéktól, majd egyenesen a Fővárostól és így lett a Tatabánya kapusa. 56 után persze szükség volt Rá, nélküle nem lehetett már többé összeállítani a magyar válogatottat és így, bár akkoriban vidékről nagyon nehéz volt bekerülni a nemzeti csapatba, Ő 1962-ig az egyes számú, címeres, fekete mez állandó viselője lett, további két világbajnokságon is.
Azt is csak szép lassan tudhattuk meg Róla és csak néhány évvel ezelőtt, hogy a chilei vb után nem azért vonult vissza mert 36 évesen általában már vissza szoktak vonulni a labdarúgók, hanem mert pályafutását régóta szeretett Ferencvárosában tervezte befejezni, de ezt a hatalom nem engedélyezte! Az álom végül 2008-ban teljesült be, amikor immár 82 évesen egy nemzetközi mérkőzésen, néhány perc erejéig, Fradi címeres fekete mezben állt be az Üllői úti stadion egyik kapujába!
Végül pedig egy kis személyes emlékezés; a Lánchíd Rádió riportereként egyszer telefonos interjút készíthettem Vele, amikor az Újbudai Általános iskola az Ő nevét vette fel. Hangján is lehetett hallani, hogy nagyon nincs jól, de készségesen válaszolt minden kérdésemre.
A legszívbemarkolóbb élményem viszont épp' egy olyan volt, amikor Vele konkrétan, személyesen nem is találkoztam vagy beszéltem! Szintén 2008-ban a Kútvölgyi klinikán kezelték és nekünk akkoriban egy felüvizsgálat folytán szintén ott volt dolgunk. Amikor a felvonóba léptünk, Illovszky Rudolfot pillantottam meg, aki frissen vásárolt süteményekkel a kezében igyekezett egykori játékostársa, barátja kórterme felé. A sors vagy a Jóisten aztán úgy akarta, hogy néhány hónap múlva a Vasas stadion névadójának haláláról kellett, hogy hírt adjunk, Gyula bácsiról pedig azt gondoltuk, felépült.
Sajnos teljesen már soha nem gyógyult meg, rendszeresen kellett hosszabb-rövidebb időre különböző gyógyintézetekbe járnia vagy oda ismételten be is feküdnie, legutóbb - mint másnap kiderült utoljára - ezen a héten, csütörtökön.
Grosics Gyula a Nemzet Sportolója, 86-szoros magyar válogatott, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, a legendás magyar labdarúgó Aranycsapat kapusa, a "negyedik hátvéd" 2014. június 14-én, életének 89. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt!
Gyula bácsi! Nyugodj békében!
Juhász Attila - www.onlajnok.com
